Néha muszáj

kiírni magamból a dolgokat... Most jött el az ideje.
Fáradt vagyok... Nagyon... Mindig... Sokszor...
Estére, sőt már délutánra általában leszívnak a napi teendők. Bogyó mellett a főzés is már egy kész mutatvány. Mindig segíteni szeretne a drága, de persze ez azt jelenti, hogy minden kidől/eltörik/százszor annyi ideig tart stb... És ez még csak a főzés.
A nagyokkal sokszor kell tanulni, nyüstölni őket, hogy tanuljanak, ami még fárasztóbb.
Aztán ott van a tanítás... Most leadtam 2 gyereket, így már "csak" 8 órám van. Mondjuk ez is bőven elég a házimunka, mindennapi főzés, három gyerek, ( akikből egy pici ) mellett.
Szóval ha most jönne valaki és elrepítene egy hegyen lévő kis erdei házikóba, rögtön magamra zárnám az ajtót egy jó könyv és egy forró cappuccino mellett a pattogó tűz előtt ülve. És így maradnék mondjuk karácsonyig.
A dologhoz az is hozzátartozik, hogy valószínűleg pajzsmirigy alulműködésem van, kivizsgálás folyamatban. Ez pedig sok mindent megmagyaráz...
Úgyhogy most vonszolom magamat magam után. Csak jobb lesz valamikor...

Elhanyagoltam

Nagylányt. Szégyellem magam emiatt. Elég önálló már és a fiúkkal sok gond van, Bogyóval azért, mert pici, dackorszakban van. Kiskamasz pedig "egyéb" dolgai miatt nem egyszerű eset.
De még időben kongott a vészharang. Újratervezés indul.
Amikor Bogyó megszületett, nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz lavírozni a három gyerek/munka/főzés/háztartás kombó között. Most benne vagyok a közepében, és megoldást kell és fogok is találni a problémákra.
Mindezek hátterén (már egy jó ideje) úgy érzem, a nevelőszülőség nem fér bele jelenleg az életembe. Bármennyire is szeretem a gyerekeket és szeretnék segíteni, most itt van nekem ez a három csodás emberke, akiknek nagy szüksége van rám. Úgyhogy összekapom magam, kitalálok valami jól működő rendszert az életünkre. Egy olyat, amiben lehetőleg senki sem szenved hátrányt... Azt még nem tudom, hogy létezik-e ilyen, de ha igen, akkor én megtalálom.

Fura

 ez a tavasz vége, nyár eleje. Május 23-án még mindig fűtünk, kicsit már kezd elegem lenni az állandó esőből, hidegből. Rendesen tönkrevágtuk a Földet. Idén először egy csepp csapadék sem esett hónapokig, majd egy hónap alatt leesett féléves mennyiség.    Nagylány és Kiskamasz 2 napot töltöttek Zánkán a táborban. A nem túl jó idő ellenére is jól érezték magukat. Bár a kaja állítólag kritikán aluli volt... Így tegnap anya főztjével vártam őket haza. Ma pedig kipihenik a fáradalmakat, nem mentek suliba.
Bogyó kis hiperaktív lett a gipsz levétele óta, konkrétan bevásárolni sem tudok vele. Mindent lepakol/na a polcokról, a kasszánál pedig megszökik 😁 Rendesen, megtornáztat de sebaj, legalább mozgok egy kicsit.
   Soha nem vártam ennyire a nyári szünetet. Iszonyatosan bele vagyok fáradva a Kiskamasszal való tanulásba... De nem hagyom, mert okos gyerek, csak épp nagyon lusta. Úgyhogy gyere gyorsan nyári szünet!!!

Végre

gipsz nélkül!!!!
Nagyon nehéz időszakon vagyunk túl és még nincs is vége teljesen. Tegnap Bogyó lábáról lekerült a gipsz. Viszont csak 3 hét múlva lehet teljesen terhelni a lábát. Addig nagyon kell vigyázni, nehogy elessen. Ami ugyebár egy 21 hónaposnál nem egyszerű. Mindent megteszek, de nagyon fárasztó
 Tulajdonképpen semmit nem tudok így mellette csinálni. De kibírjuk, aztán majd bepótolok mindent.
Úgy néz ki ősztől muszáj visszamennem dolgozni. Anyával viszont sikerült megbeszélni, hogy itthon marad Bogyóval és majd a leendő nevelt babával. Csak  heti 2-3 napról lenne szó, többet nem vállalok.
Jó lenne többet írni, de ezer dolgom van. Talán egyszer...

Vasárnap

történt egy mindannyiunk számára fájó dolog: Bogyónak eltört a lába. Trambulinoztak, és a nagyok épp kezdtek jobban belejönni. Már le is akartuk venni Bogyót, amikor egy ugrás után rosszul esett vissza. Félelmetes volt a kis arca, milyen nagy fájdalmat élhetett át...
Úgyhogy most 4 hét gipsz vár ránk, ami egy 20 hónapos babával igencsak nehéz lesz. Annyira sajnálom szegénykémet, a mozgás a mindene... De túl leszünk ezen is nemsokára csak egy rossz emlék marad ez az egész. Egy biztos, a trambulint elfelejtjük egy jó időre, ha nem örökre.

Egy kicsit

betegek vagyunk, mármint leginkább Babóca. Szegénykémnek elég megterhelő az esti tortúra. Orrspray, orrszívás, porlasztás, orrcsepp, végül gyógyszerek. Rosszul is alszom emiatt mostanában, csak a köhögését hallgatom, félek, nehogy gond legyen. Sajnos Nagylánnyal éveken keresztül küszködtünk hasonló problémával, de túl vagyunk rajta, kinőtte.
Közben Kiskamasz 11 éves lett és egyéb változások is történtek. Visszajöttünk vele a sulinkba, itthon tanulunk továbbra is nagyrészt. Egyszer majd leírom a döntés okát, nem volt egyszerű, de jónak tűnik.
A mosogatógép egyszerűen csúcsszuper. A sütőről és a főzőlapról nem is beszélve. Élvezem a konyhámat nagyon.

Modernizálódok

kérem szépen. Régebben amennyire ellene voltam az otthonunk gépesítésének, most legalább annyira örülök neki, hogy van rá lehetőségünk. Három gyerek és munka mellett egyszerűen muszáj volt. Így lett mosogatógépem (nagy kedvenc lesz, már látom, mindig is utáltam mosogatni). A 15 éves kombinált tűzhelyem is a végét járja, ezért ma vettünk egy csúcsszuper beépíthető indukciós főzőlapot és sütőt. Nagyon örülök neki és hálás vagyok érte. Igaz, hogy mire megtanulom hogy működik, az bele fog telni egy kis időbe, de nagyon várom. Szeretnék újra kenyeret sütni, hiányzik. És finomakat főzni, szuper lesz. 🙂

Csajos délután... helyett

Tegnap este el is határoztam, hogy ma Nagylánnyal elmegyünk a kedvenc helyünkre sütizni, beugrunk a DM-be, majd sétálunk egyet a tó körül, s közben beszélgetünk. Ez nagyon idillien is hangzott, egészen addig, amíg Kiskamaszt leraktuk az uszodánál. Kb. 2 perc múlva hívott, hogy ki van írva, hogy nincs ma úszás (szuper, nekünk miért nem szólt senki?). Újratervezés. Kiskamasz csatlakozott hozzánk, amit Nagylány meglepően jól fogadott. Egyedül talán a tó körüli sétánk közben zavarta, hogy az öccse két mondatot nem hagyott neki elmondani anélkül, hogy bele ne vágott volna.

Sebaj, így is jó volt velük tölteni a délutánt.  De azért a külön-külön kettesben töltött idő nagyon fontos, úgyhogy jövő héten folyt. köv.

Nem csak

örömök jutnak mostanában nekem. Főleg ha a mai napot nézem. Kiskamasszal a tanulás katasztrofális volt ma. Semmit nem akart, visszabeszélt, hisztizett... Egyébként sem egyszerű eset, szinte semmivel sem lehet motiválni a tanulásra. És ezt sajnos nagyon nehezen élem meg. Minket anyának soha nem kellett noszogatnia, arra sem emlékszem, hogy tanult volna velünk valaha. Ment minden magától és igényünk is volt arra, hogy ne egyeseket vigyünk haza. Azt gondoltam, Kiskamasz eljut felsős korára valamiféle önállóságra és megjelenik nála a belső motiváció. Sajnos nem így alakult. Ha rajta múlna, SOHA SEMMIT nem tanulna. Persze ami érdekli, azzal szívesen foglalkozik, de nem csak olyan dolgokból áll a világ... Sebaj, küzdünk, csak ma NAGYON elfáradtam. 😒
Nem segített az sem, hogy Nagylány mostanában nem nagyon akar itthon segíteni. Ha lehet, egész nap olvas, ami persze szuper, de azért más is létezik azon kívül.
Bogyó cuki, egyre huncutabb és értelmesebb. Olyan jó látni, hogy lesz a kis magatehetetlen, öntudatlan babából aranyos, értelmes kisfiú. Ez mindig egy csoda számomra.
Azt hiszem, át kell gondolnom a mindennapokat. Szükségem van én-időre, Férj-időre, és néha külön-külön a gyerekekkel valami programra. Kicsit jobban tervezetten. Hogy közelebb kerüljek mindenkihez és egy kicsit visszataláljak önmagamhoz. 

Végre

négy hét elteltével megkapta ma Bogyó az oltást. Nem volt vészes, kis sírás és láz sincs, pedig már este van. Nagyon jó a kedve.
Hétvégén voltunk egy szuper kis gyülekezetben, Férj hirdette az igét, én kántorkodtam. Nem voltak sokan (10 felnőtt és 10 gyerek), de nagyon szívélyesen fogadtak minket, Kiskamasz pedig új barátokra talált. Nagylány elég nehezen tud nyitni, úgyhogy neki egy kicsit nehezebb volt, de alapvetően jól éreztük magunkat.
A házfelújításra rengeteg pénzünk elmegy, néha már nagyon unom. De hálás vagyok azért, hogy Férj a két kezével szinte mindent meg tud csinálni, amit kell. Így még mindig olcsóbban jövünk ki.
Most épp hidegfront jön, de már nagyon várom a tavaszt. A virágillatot, a simogató szellőt, a napsütést, a madárcsicsergést, a természet újjáéledését...

Oltás

Bogyóval ma harmadszor voltunk orvosnál a 18 hónapos oltás miatt. Eddig kétszer piros volt a torka, most pedig kiütéses, tegnap hányt is. Így a doktornő most sem oltotta be. Szegénykém, amikor meglátja, hogy a rendelőbe megyünk, elkezd húzni kifelé. Pedig csak vizsgálgatják. Mi lesz, ha tényleg oltást kap?! Valahogy ezt is kibírjuk majd, mint az összes többit.
Egyébként napról-napra egyre aranyosabb. Nem tudunk betelni vele. Persze a dackorszak is elkezdődött, de emiatt már nem aggódom, van tapasztalatom benne. Tudom, hogy egyszer vége lesz (míg a kamaszkornál még nem látom a fényt az alagút végén😨).
Nemsokára indulok tanítani, holnap versenyre viszünk egy kislányt. Nagyon nehéz a kötelező darab, de ő nagyon ügyes. Egyébként két megyéből összesen négyen jelentkeztek az ő csoportjába. Ebből is látszik, hogy nem volt könnyű megugorni ezt a szintet. Holnap meglátjuk kinek hogy sikerült.

Kiskamasz itthon tanul

Hogy meddig, még nem tudom. Most ez a legjobb neki. Tanárként és szülőként egyaránt felháborít a mai oktatási rendszer. Ennyi töménytelen mennyiségű felesleges dolgot bebiflázni, mindenkit uniformizálni, leterhelni... Még leírni is rossz. Pláne ha más vagy, mint a többi, az "átlag" (bár szerintem átlag nem létezik, hanem önálló, külön kis egyénisegek mind egytől-egyig).
 Kiskamasz márpedig más. Kicsit lassabb, szétszórtabb, nehezen viseli a kudarcokat, és nehezen motiválható. Ez az egyik oldala. Másrészt viszont az őt érdeklő dolgokat kitartóan, szenvedélyesen végzi. Rendkívül tehetséges zenész. Nagyon szeret kézműveskedni, mozogni, úszni stb...
A lényeg, hogy nem fér bele abba a bizonyos halmazba. Már nem is akarom, hogy beleférjen. Sokáig minden erőmmel azon voltam. Idén év elején feladtam. Azóta nem akarom megváltoztatni. Úgy szeretem, ahogy van. Nem mondom, hogy könnyű itthon vele. De egyelőre sokkal jobb mindannyiónknak. Tanulunk a saját tempójában, sok szabadidővel. Hálás vagyok a lehetőségért és érte is.

Instant család

Tegnap, amíg Nagylány ifin volt, elvittük Kiskamaszt moziba. És ha már örökbefogadás, hát megnéztük az Instant család című filmet. Tetszett mindhármónknak, vicces volt, ugyanakkor kellően komoly is. Benne volt az örökbefogadás, illetve a nevelőszülőség több oldala is, örömei, bánatai egyaránt. Újra megállapítottam, hogy kemény dolog nagyobb gyermekeket vállalni, de az is biztos, hogy nekik is óriási szükségük van szerető, biztonságot adó családra. Jó lenne, nagyon jó lenne, ha egyre többen válnának nyitottá a dologra és ha a nevelőszülőség nem lenne ennyire társadalmilag elítélt dolog. 

Hajnal van

Mindenki alszik. Mostanában sokszor van, hogy felébredek éjszaka és nehezen alszom vissza. Mindenhol ősi csend és sötétség honol. Számba veszem, miért is lehetek hálás:
- azért, hogy ismerem Istent, akiről tudom, hogy mindenkinél jobban ismer és szeret
- a családomért, hogy ugyan sokat küzdünk, de nagyon szeretjük egymást
- hogy Isten bízott ránk gyermekeket, nélkülük nem lennék teljes
- hogy van egy házunk, amelyet ugyan lassan 3 éve folyamatosan újítunk, ami sok kellemetlenséggel jár, de van mit és van miből újítani
- azért, hogy zenész lehetek, a zene nélkül szintén fél ember lennék
- azért, hogy minden egyes nap egy új esély arra, hogy változhatok, mehetnek jobban a dolgok
- azért, hogy Isten megáldja a terveinket és az életünket
És még sok mindenért, amit most felsorolni sem tudok. A lényeg, hogy ne felejtsek el hálát adni mindenért. Átgondolni azt, hogy semmi sem természetes, hanem ajándék.

De az anyák élete

nem csak játék és mese. Hallottál már a kamaszról? A nagyszájú, lázadó fiatalról?
Mert én hallottam. Bizony. Sőt, lassan minden nap hallok, kétszeresen is. Ha esetleg egy pillanatra elfelejteném (mert épp nyugi van), hamar tesznek róla, hogy eszembe juttassák kamasz-anyaságomat.  És nem, nem vagyok hajlandó bedőlni az új trendnek, miszerint én vagyok A KAMASZ, hallgass meg, fogadj el, ne szólj bele, azt csinálom, ami nekem jó és úgy, ahogy nekem jó. A hallgass meg és fogadj el még oké. Az is oké, hogy saját bőrén akarja megtapasztalni a dolgokat... De hogy ne mondhassam el a véleményem, ne hívhassam fel a figyelmüket az esetleges veszélyekre, nehézségekre és adott esetben ne tilthassak meg nekik dolgokat... Azért álljon már meg a menet... Még félig gyerek, még én vagyok érte a felelős, még csak most bontogatja a szárnyait. Félreértés ne essék, nagyon szeretem őket, szerintük is alapvetően jól állok a dolgaikhoz. De nem tartom helyesnek azt az irányt, amerre tart a világ. Az útkeresés és a saját identitás kutatása természetes dolog, mindigis az volt. De a felnőtt, idősebb ember tisztelete, szeretete legalább annyira alapvető kellene, hogy legyen. Mi mindenesetre megpróbáljuk ezt a korszakot együtt túlélni. Sok-sok és még annál is több beszélgetéssel, közös programokkal, ölelésekkel... És persze a sebekkel, amelyeket sokszor akarva-akaratlanul okozunk egymásnak. Hogy aztán a gyökerek mellé szárnyakat is kaphassanak.

Oltalom Szeretetszolgálat Nevelőszülői Hálózata

A hálózat, akikkel végre úgy érzem, egy irányba fogunk haladni. A szakmai vezető végtelenül kedves, gyermekszerető, fontos neki, hogy a nevelőszülő is jól érezze magát náluk. Már régóta levelezünk és az elejétől kezdve azt súgta a szívem, hogy tartsak ki mellettük. De mivel egy most alakuló hálózatról van szó (szociális területen viszont szép, gazdag múlttal rendelkeznek) sokáig gondolkodtam. Mivel tanítok, már nem akartam elkezdeni a következő tanévet, és úgy tűnt, addigra ők még nem biztos, hogy kapnak működési engedélyt. Sokszor átgondoltam a dolgot és mostanra fontosabb lett az, hogy kivel dolgozzak együtt, mint az, hogy minél hamarabb kezdjek. Ezért mivel még nem köteleztem el magam, lemondtam a másik hálózatot. Most türelemmel várok, tudom és érzem, hogy megéri. 

Bogyó még kimaradt a bemutatkozásból

Jelenleg a legkisebb (1,5 éves öcsi), mindenki kedvence a gyönyörű szőke fürtjeivel, kék szemeivel és fülig érő mosolyával. Tőle, vele együtt derűsek a mindennapjaink. 

Dilemma

Nem tudom, biztos én vagyok túl kukacos, de egyszerűen olyan nehezen találom meg azt a nevelőszülői hálózatot, ahol hasonlóan gondolkodnak, mint én. Ma kint voltak környezettanulmányt készíteni és nem volt gond, tényleg. Mégis úgy éreztem, hogy nekik csak egy feladat vagyok a sok közül, egy kitöltendő irathalmaz. Az, hogy mennyire szeretem a gyerekeket és hogy miért is választanám ezt a hivatásomnak, úgy éreztem, különösebben nem érdekli őket.
A pontot az i-re az tette fel, hogy tegnap jelzett vissza egy másik hálózat, aki az elejétől fogva a legszimpatikusabb, árad a megértés, kölcsönösség és a szeretet a levelükből. De már ide ígérkeztem el, ugyan alá még nem írtam semmit...
Egy hívő ember legyen szavahihető, ígéreteit betartó... De mi van, ha utólag úgy érzi, nem jól döntött? 

Örökbefogadásról

Három alkalommal élhettem át azt a csodát, amit egy új élet jelent számomra. Fantasztikus, csodálatos, soha nem fogom megunni. Mindhárom gyermekünket újszülötten fogadtuk örökbe. Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy minket választott szüleiknek és szinte az első percektől részt vehetünk az életükben.
Három gyermek, három különböző jellem, minden örömével, bánatával együtt. Merthogy nem csak rózsaszín felhő az egész, bizony voltak, vannak és tudom, hogy lesznek is kemény helyzetek. De azt is tudom, hogy megoldjuk, együtt, mint ahogy eddig is mindig.
Hálás vagyok a vér szerinti anyáknak, hogy ránk bízták a gyermekeiket. Különös helyet foglal el a szívemben az utolsó anya, hiszen bent lehettem gyermekem születésénél. Soha nem fogom elfelejteni, örök élmény marad számomra.
Az örökbefogadás egy csodás és egyben nehéz út, de én azt mondom, minden szempontból megéri.💓

Környezettanulmány

Ma jönnek hozzám környezettanulmányt készíteni a nevelőszülői hálózattól, ahova jelentkeztem. Izgulok, mint mindig, pedig már háromszor volt részem hasonlóban az örökbefogadások miatt. Folyamatosan felújítunk, de azért igyekeztem mindent szépen elrendezni. Ez várja a kis manót:

Remélem, tetszeni fog nekik💓

Kiskamasz

Fiú, jelenleg itthon tanul, nagyon jószívű, szereti a vagány dolgokat, nagyon tehetséges hegedűs, farag, kovácsol, kézműveskedik. Bogyó rajong érte, sokat játszanak együtt.

Nagylány

Lassan igazán kamasz, érzékeny, bújós, szeretnivaló, nagyon szereti a kisöccsét, Bogyót. Nagy segítség nekem, önálló sok mindenben. Szeret olvasni, barátokkal lenni, úszni, lovagolni... Kisebb identitásválsággal küzd így a kamaszkor küszöbén, igyekszünk együtt túllendülni rajta.

Férj

 Kereskedelmi képviselő, presbiter, apa, férj, sokoldalú, (szinte) mindenhez értő, jó szervező, megértő, türelmes. 

 Szeret zenét hallgatni, énekelni, kirándulni, házat felújítani egyedül (ez lehet, hogy nem a kedvence, de jó benne), szereti a családját, a nagy beszélgetéseket. Biztonságban érzem magam mellette, és nagy áldás, hogy együtt megyünk az úton egy közös cél felé.

Anya

 Blogújrakezdő (folytató?), zenetanár, kántor, örökbefogadó szülő, (nemsokára) nevelőszülő, 3 gyönyörű gyermek anyukája.

 Szeretem a zenét (mily meglepő), a gyerekeket (kicsit, nagyot, okosat, kevésbé okosat, szőkét, barnát, sőt, még a kamaszt is),  Férjet (nagyon), Istent (hálás szívvel), barátokat, természetet, lakberendezést, nyugalmat (na jó, ezt csak szeretném).

 Kislánykori álmom volt a nagycsalád, mindhárom gyermekünket újszülött korukban fogadtuk örökbe. Azt gondoltam, három gyermek után kiteljesedem, mint anya. Nos, nem így lett... Tudom, őrült vagyok, de ezt nem lehet megunni. A pici (majd nagyobb)lábakat, a mosolyokat, a gőgicsélést, az első szavakat, az első lépéseket, az öleléseket, beszélgetéseket, közös nevetéseket... De beletartoznak ebbe a veszekedések, együtt sírások, szófogadatlanság, dackorszak, a kamaszokról nem is beszélve. Ez így jó. És ha még van valaki, akinek a mi családunkra van szüksége, nyitott szívvel állunk elébe. Úgyhogy... counting on...

Egy blog

életünk apró örömeiről, gondjairól, mindennapjairól; örökbefogadásról, nevelőszülőségről, nagycsaládról, hitről és sok egyébről. Főszerepben Anya, Férj, Nagylány, Kiskamasz és Bogyó, a legkisebb. Elsősorban magunknak, emlékezésnek, ezentúl bárkinek, aki betekintést szeretne egy hívő nagycsalád életének rejtelmeibe. Jó olvasást! Szeretettel: Anya