nem csak játék és mese. Hallottál már a kamaszról? A nagyszájú, lázadó fiatalról?
Mert én hallottam. Bizony. Sőt, lassan minden nap hallok, kétszeresen is. Ha esetleg egy pillanatra elfelejteném (mert épp nyugi van), hamar tesznek róla, hogy eszembe juttassák kamasz-anyaságomat. És nem, nem vagyok hajlandó bedőlni az új trendnek, miszerint én vagyok A KAMASZ, hallgass meg, fogadj el, ne szólj bele, azt csinálom, ami nekem jó és úgy, ahogy nekem jó. A hallgass meg és fogadj el még oké. Az is oké, hogy saját bőrén akarja megtapasztalni a dolgokat... De hogy ne mondhassam el a véleményem, ne hívhassam fel a figyelmüket az esetleges veszélyekre, nehézségekre és adott esetben ne tilthassak meg nekik dolgokat... Azért álljon már meg a menet... Még félig gyerek, még én vagyok érte a felelős, még csak most bontogatja a szárnyait. Félreértés ne essék, nagyon szeretem őket, szerintük is alapvetően jól állok a dolgaikhoz. De nem tartom helyesnek azt az irányt, amerre tart a világ. Az útkeresés és a saját identitás kutatása természetes dolog, mindigis az volt. De a felnőtt, idősebb ember tisztelete, szeretete legalább annyira alapvető kellene, hogy legyen. Mi mindenesetre megpróbáljuk ezt a korszakot együtt túlélni. Sok-sok és még annál is több beszélgetéssel, közös programokkal, ölelésekkel... És persze a sebekkel, amelyeket sokszor akarva-akaratlanul okozunk egymásnak. Hogy aztán a gyökerek mellé szárnyakat is kaphassanak.
Mert én hallottam. Bizony. Sőt, lassan minden nap hallok, kétszeresen is. Ha esetleg egy pillanatra elfelejteném (mert épp nyugi van), hamar tesznek róla, hogy eszembe juttassák kamasz-anyaságomat. És nem, nem vagyok hajlandó bedőlni az új trendnek, miszerint én vagyok A KAMASZ, hallgass meg, fogadj el, ne szólj bele, azt csinálom, ami nekem jó és úgy, ahogy nekem jó. A hallgass meg és fogadj el még oké. Az is oké, hogy saját bőrén akarja megtapasztalni a dolgokat... De hogy ne mondhassam el a véleményem, ne hívhassam fel a figyelmüket az esetleges veszélyekre, nehézségekre és adott esetben ne tilthassak meg nekik dolgokat... Azért álljon már meg a menet... Még félig gyerek, még én vagyok érte a felelős, még csak most bontogatja a szárnyait. Félreértés ne essék, nagyon szeretem őket, szerintük is alapvetően jól állok a dolgaikhoz. De nem tartom helyesnek azt az irányt, amerre tart a világ. Az útkeresés és a saját identitás kutatása természetes dolog, mindigis az volt. De a felnőtt, idősebb ember tisztelete, szeretete legalább annyira alapvető kellene, hogy legyen. Mi mindenesetre megpróbáljuk ezt a korszakot együtt túlélni. Sok-sok és még annál is több beszélgetéssel, közös programokkal, ölelésekkel... És persze a sebekkel, amelyeket sokszor akarva-akaratlanul okozunk egymásnak. Hogy aztán a gyökerek mellé szárnyakat is kaphassanak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése