Bogyóval ma harmadszor voltunk orvosnál a 18 hónapos oltás miatt. Eddig kétszer piros volt a torka, most pedig kiütéses, tegnap hányt is. Így a doktornő most sem oltotta be. Szegénykém, amikor meglátja, hogy a rendelőbe megyünk, elkezd húzni kifelé. Pedig csak vizsgálgatják. Mi lesz, ha tényleg oltást kap?! Valahogy ezt is kibírjuk majd, mint az összes többit.
Egyébként napról-napra egyre aranyosabb. Nem tudunk betelni vele. Persze a dackorszak is elkezdődött, de emiatt már nem aggódom, van tapasztalatom benne. Tudom, hogy egyszer vége lesz (míg a kamaszkornál még nem látom a fényt az alagút végén😨).
Nemsokára indulok tanítani, holnap versenyre viszünk egy kislányt. Nagyon nehéz a kötelező darab, de ő nagyon ügyes. Egyébként két megyéből összesen négyen jelentkeztek az ő csoportjába. Ebből is látszik, hogy nem volt könnyű megugorni ezt a szintet. Holnap meglátjuk kinek hogy sikerült.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése