Nem csak

örömök jutnak mostanában nekem. Főleg ha a mai napot nézem. Kiskamasszal a tanulás katasztrofális volt ma. Semmit nem akart, visszabeszélt, hisztizett... Egyébként sem egyszerű eset, szinte semmivel sem lehet motiválni a tanulásra. És ezt sajnos nagyon nehezen élem meg. Minket anyának soha nem kellett noszogatnia, arra sem emlékszem, hogy tanult volna velünk valaha. Ment minden magától és igényünk is volt arra, hogy ne egyeseket vigyünk haza. Azt gondoltam, Kiskamasz eljut felsős korára valamiféle önállóságra és megjelenik nála a belső motiváció. Sajnos nem így alakult. Ha rajta múlna, SOHA SEMMIT nem tanulna. Persze ami érdekli, azzal szívesen foglalkozik, de nem csak olyan dolgokból áll a világ... Sebaj, küzdünk, csak ma NAGYON elfáradtam. 😒
Nem segített az sem, hogy Nagylány mostanában nem nagyon akar itthon segíteni. Ha lehet, egész nap olvas, ami persze szuper, de azért más is létezik azon kívül.
Bogyó cuki, egyre huncutabb és értelmesebb. Olyan jó látni, hogy lesz a kis magatehetetlen, öntudatlan babából aranyos, értelmes kisfiú. Ez mindig egy csoda számomra.
Azt hiszem, át kell gondolnom a mindennapokat. Szükségem van én-időre, Férj-időre, és néha külön-külön a gyerekekkel valami programra. Kicsit jobban tervezetten. Hogy közelebb kerüljek mindenkihez és egy kicsit visszataláljak önmagamhoz.